Gondolatok

Megkértem Őt, hogy ne olvassa el ezt a bejegyzésemet se és megesküdött rá. Félek. Szörnyen félek, mert tudom, hogy abból az álomból egyszer valóság lesz. Nem a ráncok zavarnak vagy az ősz haj, örömmel gondozom majd Őt, ha eljön az ideje. Az fáj, hogy el fogom veszíteni és nekem még éveket, talán évtizedeket ezen a világon kell majd töltenem. Nélküle. Belegondolni is iszonyatos. Legszívesebben... Legszívesebben felajánlanám a lelkemet az ördögnek, hogy hozzám fiatalítsa Őt vagy engem tegyen húsz évvel idősebbé. Ilyen lehetetlen ostobaságok járnak a fejemben, mert a gondolat, hogy nem tehetek semmit, nem állíthatom meg az időt, teljesen kiborít. Szeretem. Szeretem Őt.