Kutyus

Hazafelé tartottam a barátnőméktől (lásd lejjebb: Vadvirág), mikor a ház melletti sikátorból valami vékony, nyüszkölő hangot hallottam. Egy picike kutyus csücsült az egyik kukában. Nem tudom, ki szabadult meg tőle ilyen módon, de az ördögök sütögessék a pokolban egy örökkévalóságon át. Szegény pöttöm teljesen átfagyott, így felvittem a lakásba. Ő úgy tett, mintha morcos lenne a dologtól, de valójában azonnal a szívébe zárta a kutyust. Szerintem csak féltett engem. Nem akarta, hogy megkedveljem, mert sajnos az albérletben nem tarthattam meg. Először megpróbáltam Vadvirágékhoz beköltöztetni, de a pöttöm mellett ez nem lett volna túl jó ötlet, elismerem. Jaj, nem is mondtam még, keresztanya vagyok! Vadvirág első kisbabája alig pár hónapos, picike és gyönyörű. Igaz a hangja elég fülsiketítő, de szerencsére ritkán jön rá a szirénázás. Szóval, őket kihúzhattam az örökbefogadók listájáról. Végül Dorian vállalta, hogy befogadja a kutyust ideiglenesen, úgyhogy egyelőre jó helyen van. Ha valaki vállalná a végleges gazdi szerepét, csipogjon nekem. És ő lenne itt az árva kisfiú:

Jövőtervek: Ha egyszer lesz saját lakásunk, befogadunk egy pont ugyanilyen kutyust Vele.

A nagy Ő megjegyzése: Közös lakást szeretnél?

Vadgesztenye megjegyzése: Izé... Majd egyszer... Talán... Végül is, szinte most is együtt lakunk, nem?